Gyöngyösi Gábor

Gyöngyösi Gábor1980. január 3-án született Szentesen. Első tizennyolc évét Kunszentmártonban és környékén töltötte. A zongorával nyolcévesen kezdett ismerkedni, ám a megszokott és jól bevált zongoraiskolai anyag nem fogott rajta, így tíz - tizenegy évesen már inkább autodidakta módon fedezte fel a hangszert.

A Szolnokon töltött gimnáziumi évek alatt, 16 évesen került be első zenekarába, az Emerettá-ba, amellyel számos koncertet adtak. Érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a hangszerész-zongorakészítő szakma elsajátításába kezdett, hogy a zongorát minden oldalról megismerje.

Ez idő alatt kezdett el zenélni első budapesti bandájában, a Gold-ban, valamint három éven keresztül játszott zenekari árokban is a Vidám Színpadon. 21 évesen kezdte tanulmányait a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol Fogarasi Jánostól tanult zongorázni.

Gyöngyösi Gábor

Mestere mellett többek között Tóth János Rudolftól, Babos Gyulától és Fekete-Kovács Kornéltól szívta magába a muzsikát. Ezt követően több stúdió- és zenekari felkérés is érkezett hozzá: a nagyszerű trombitással, Fekete Istvánnal játszott, hívta a Kyru Gotta Humble, majd Maróthy Zoltán kérésére ment a Beaux Jaxon Bandbe is.

A kőbányai évektől kezdve máig több tucat zenekarral működött együtt kisebb-nagyobb projektekben, ami ugyancsak bizonyítja, hogy nem engedi magát stílusbéli korlátok közé szorítani, sok féle zenét szeret és játszik, a fő szempont a minőségi, jó muzsikálás.

2005-2006-ban Peter Ogi zenekarával az OgiOneMannel újabb valódi zenei élményekkel lett gazdagabb. Ugyanekkor a Fahrenheit zenekarhoz is csatlakozott. 2006 óta tagja a G-Beer nevű psycho-blues bandának és a Scarabeus együttesnek. 2007 óta zenél a Chieffoundationben.