1974-ben született Budapesten. Megjárta Németországot, az Egyesült Államokat, és 2006-ban a Megasztár televíziós tehetségkutató versenynek köszönhetően énekesként megismerte Magyarország.
Kisgyermekkorától énekelt, ám az első igazán meghatározó zenei élményét 1987-ben szerezte: az Alhambra High Schoolban a Grease című musical szereplőválogatásán a több mint 200 jelentkező közül őt választották ki a négy női szerep egyikére.
Angéla egy zenekarért ment a Megasztárba. Kívánsága teljesült, hiszen Rigó Tamás gitáros is a műsorban figyelt fel rá. A versenyt követően Angéla arra kérte Mr Rigót, hogy keresse meg azokat a zenészeket, akik jól tudják interpretálni közös zenei világukat. 2007 elejére összeállt a zenekar
A Megasztár egyik döntőjére Angéla a Ms. Celie's Blues című dalt választotta ki, amelynek előadásához társakat keresett. Novák Péter zsűritag gondolkodás nélkül vágta rá a választ az előadó kérdésére: ha már blues és szájharmonika, akkor Szabó Tamás. - valahol itt található a Fekete Tej zenekar megalakulásának gyökere.
Angéla több formációnak tagja, amelyekben különböző stílusban és társakkal zenél.
PÓKA ANGÉLA & CHIEFFOUNDATION: Here Comes the Sun
Rigó Tamás november 3.-án érkezik haza Kanadából a remastered Chieffoundation anyaggal.
Ha érdekel ami körülötted van: Humanista Mozgalom, Tarka Magyar, vagy ami távolabb: Rakétarendszerek, AIDS, vagy a kultúra: KultúrPart, vagy kívácsi vagy: Answers, vagy csak lazítani szeretnél: Mahjong